A Székelyudvarhely-szombatfalvi
Szent György Egyházközség története
Szombatfalva ősrégi település. Székelyudvarhely központjától észak-nyugatra, mintegy negyedóra járásnyira fekszik.
Önálló egyházközségként az egykori falu lakói Szent György oltalmába helyezték magukat. A pápai tizedjegyzék szerint 1333-ban Péter papja „de Sancto Georgio” 6 banális, 1334-ben 2 banális adót fizetett. Ősi temploma a mai temetődomb tetején állt, a ma is álló nagy kőkereszt és a Szombatfalvi család kriptája között. Ezen a helyen sírásás alkalmával több helyen is rábukkantak a templom alapjaira. Gálfi Ferenc 1806-ban a középkori templom freskóit leírta: „Az oldalfalakon az apostolok képei, az oltár megett a Sz. Péter képe crucifix előtt, ostyával, a diadalív falán Sz. Barnabás apostol képe, kezében írás: Et memoriam perennem Amen, S. Barnabas Apostolus Ao.Dni. 1-a Aprilis” (Dávid László írásbeli közlése)
A közeli Lengyelfalva leányegyházként Szombatfalvához tartozott.
1638-ban, amikor a protestáns térhódítás következtében az udvarhelyi esperesi kerületben alig volt néhány pap, Szombatfalva is pap nélkül maradt. A hívek lelki gondozását licentiatus végezte. A licentitatus a reformáció alatt alakult intézmény volt. Világi, jó hírben és köztiszteletben álló, családos férfiak kaptak megbízatást a püspök helyettesétől vagy a főesperestől a pap nélkül maradt hívek lelki gondozására. Tevékenységi körébe tarozott a keresztelés, temetés, hitoktatás és az evangélium felolvasása. Mai liturgikus nyelven szólva, igeliturgiát végezhettek. Az egyházmegyében ilyen megbízatással rendelkező férfi Udvarhelyszéken volt a legtöbb. Ez is azt bizonyítja, hogy a reformráció Székelyföldön ezt a vidéket érintette a legjobban. Ezek a férfiak kiképzésére különös gondja volt Szalinai István ferences vikárusnak (1641-1653), aki a fehéregyházi ferences kolostorban megteremtette a feltételeket, hogy alapos felkészülésben részesülhessenek az erre a hivatásra vállalkozók.
A licentiatusok a liturgikus cselekedet alkalmával kötelesek voltak reverendát (papi talárt) és karinget venni, ezért sok helyen papként tisztelték őket.
1667-ben Szombatfalva kéréssel fordult az udvarhelyi jezsuitákhoz, hogy már licentiátus sem jár hozzájuk, és ezért vállalják el a falu lelki gondozását. Ezt a kérést egy 1658-ból származó jegyzőkönyv örökítette meg. A jegyzőkönyv szerint a csatlakozás feltételeit a következőkben állapították meg: „Szombatfalva azon feltétellel csatlakozik, hogy mihelyt annyira szaporodnak, hogy külön papot tarthatnak, bármikor elválhatnak Udvarhelytől, amíg oda tartoznak, a páterek kötelesek onnan betegek gyóntatására, temetésekre, egyéb egyházi szertartások végzésére kimenni, amikor érkeznek. Bért úgy adnak, mint amikor mestert (licentiatus) tartottak. A templomhoz tartozó földek, melyeket árendába adtak, a páterek dispozitioja alatt állanak. Első sorban őket kínálják meg a szombatfalviak, de ha igényt nem tartanak azokra, az egyház fiai, bírási részesülnek előnyben, ha ők sem vennék igénybe, idegeneknek is ki adhatók.” (Vofkori 2005:222.)
A templom jó karbantartására, a templom földek jövedelmét jelölték meg, melyet a szombatfalviak vettek számba. Végül kikötötték, hogy amikor a szombatfalviak külön papot fognak tartani, akkor szabadon elállhassanak mindazokkal a földekkel, szénafüvekkel, amelyekkel odaállottak, valamint a pap és a deák házához tartozó helyekkel. Az írást pedig így fejezik be: „Mi ezen fenn megírt dolgokban fogadott közbírák, Ferencz Bálint Sz. Tamási, Szász István Ilykei, Menyhárt Imre Sz. Tamási nemes emberek. Erről nekünk kezet is adának Szombatfalvi Pál, Berekczi István, Kandó Mihály.
Datum in Udvarhely die 17.Apr. 1658.” (VESZELY 1860: 433)
A leányegyházzá válásuk után 138 évvel – mivel a templom is eléggé megrongálódott, a falu központjába a Fehér patak partjára új templomot építettek, melynek helyét Szombatfalvi János királybíró adományozta. A réginek anyagát felhasználva Kadicsfalvi Török Ferenc udvarhelyi főesperes-plébános anyagi támogatása és szakmai jó tanácsai segítségével 1796-ra felépült a templom. A ma is használatban lévő, terméskőből készült keresztelőkút a régi templom szenteltvíztartója volt.
Bár Szombatfalva Udvarhely leányegyháza lett, utána is, 345 éven át kisebb-nagyobb sikerrel mindig ragaszkodott önállóságához, leány-egyházközségként is gondnokai voltak, akik éberen vigyáztak arra, hogy a falu önálló egyházközség jellege megmaradjon. 1899-ig közigazgatásilag is külön település volt közel ezer lélekszámmal. A lakosok mind magyar nemzetiségűek voltak és római katolikusok. Az említett évben megszűnt közigazgatási önállósága és Udvarhelyhez csatolták.
Az 1920-as években az iskolák fenntartása érdekében minden katolikus családra iskolaadót határozott meg az egyháztanács, amely értelmében a család jövedelme szerint évente egy meghatározott összeget kellett fizessen, amely összeg a kepéhez volt csatolva. A szombatfalvi hívek nem zúgolódtak ezen intézkedés ellen, viszont azt kérték, hogy az általuk befizetett összeget kizárólag a szombatfalvi iskolára költsék. Óhajukat Pál István felterjesztette a püspöki főhatósághoz, és a válasz megérkezése után 1926. augusztus 8-án megtartott egyháztanácsgyűlésen a plébános-elnök közölte a püspöki leiratot: „Az anyaegyház és a szombatfalvi filia között fennállott (adózásra vonatkozó) ismert ügyet jóváhagyásra felterjesztette a püspöki főhatósághoz. Az erre vonatkozó leirat megérkezett. Ezen 3614/1926 szám alatt kelt leiratban a püspöki főhatóság beszünteti a szombatfalvi leányegyház önálló egyházközségi szervezetét, s azt egybeolvasztja a székelyudvarhelyi anyaegyházzal. Elrendeli, hogy az egyesített egyházközség ügyeit az egységes egyháztanács intézze, ha jónak látja a szombatfalvi részre külön választott gondnok segítségével. Az elnök e rendelet értelmében, mivel az egyháztanácsosok mandátuma is lejár, a legközelebbi időre tanácsválasztó közgyűlés tartását indítványozza, amikor figyelembe lesz véve, hogy a szombatfalvi rész megfelelő számú taggal képviseltessék az egyháztanácsban. A választási lista elkészítésére olyan tagok kérendők fel, akiknek megválasztása nem kétséges, akik a hívekből 30 arra alkalmas egyént jelölnek. Az egyháztanács az indítványt elfogadja, a jelölő bizottságba Tamás Albert, Pál János egyháztanácsosokat és Veress Dónát kántortanító urakat kéri fel. ” (Egyháztanácsi jegyzőkönyv)
A közös egyháztanácsba az 1927. január 30-án történő választással a szombatfalvi részről tanácsosok lettek: Hegyi Pál számadó gondnok, Borbély István, Katona József, Sándor János, Simó János és Sándor Dénes.
Az egyesítés ugyan megtörtént, de a szombatfalviak továbbra is ragaszkodtak önállóságukhoz. Az állandó kellemetlenségek megszüntetéséért Márton Áron püspök a 934/1960 számú leiratában újra elrendeli a két egyházközség egyesítését. Az egyesítés okát Sass Antal főesperes-plébános elnök a következőkben határozta meg: „Eddig a két egyházközség nemcsak külön templommal, temetővel rendelkezett, hanem iskolai, kántori lakásai, tekintélyes birtokai voltak az anyagi terhek fedezésére. A hívek egyházunk iránti érdeklődésének ébrentartására némileg indokolta a külön önállóságot. Az utóbbi időben bekövetkezett változások folytán az egyházközségek iskolái, kántori lakásai, birtokai elvesztek. A hitvallásunk külső megnyilvánításának gyakorlása, anyagi ügyeink közös intézése az egyesülést, az egységes eljárást minden vonatkozásban kötelességünkké teszik.” (Egyháztanácsi jegyzőkönyv)
Az egyesülést mindkét egyháztanács elfogadta. Ez a történelmi esemény tovább fokozta azt a szolgálatkészséget, amit a szombatfalvi hívek korábban is tanúsítottak az anyaplébániával szemben. Az egyházközséget a következő gondnokok szolgálták: Hegyi Pál után egy ideig nem volt gondnok, majd 1967-1987 között Nagy Pál, 1987-2001-ig Bordás Imre, 2001-2005 években Bordás Erzsébet, 2006-tól Simó Ferenc a gondnok.
Az önállóságra törekvés határozott jelei a kommunizmus bukása után azonnal jelentkeznek. A hívek egyre gyakrabban fejezi ki ezen vágyukat. 2003 augusztus 1-i hatállyal dr. Jakubinyi György érsek Kovács Sándor székelyudvarhelyi főesperes-plébános kérésére újraalapítja az egyházközséget, és László Attila szentágotai plébánost nevezi ki első plébánosának, megbízva a közösségi élet szervezésével.
Rövid idő alatt az együtt ünneplők száma megháromszorozódik, és az induló közösségi élet helyet-teret igényel a kibontakozáshoz. Ezért új, közösségi életet kiszolgáló ház tervezésébe és építésébe kezd az alig két éves plébánia. A lendületet természeti csapás, katasztrófa töri meg, nagy megpróbáltatás elé állítva a közösséget: 2005 augusztus 23-án özönvízszerű eső zúdul a környékbeli dombokra és teljesen elárasztotta Szombatfalvát, helyenként másfél méteres, emberéletet is követelő, minden mozdíthatót elsöprő áradattal. Emiatt egy évet csúszik az építés, ugyanakkor a baj szülte összefogás érettebbé tette a híveket.
- júliusában Simó Ferenc gondnok vezetésével kezdődtek a munkálatok. A kezdéshez szükséges anyagiakat a németországi Morlautern testvérplébániai közössége adja. Emlékezetesek a bazárnak nevezett kiárusítások, amelyet a ferences nővérek jóvoltából, önkéntesek segítségével rendeztek az építkezés javára. A fiatalok szüreti-, a felnőttek jótékonysági bálokat szerveztek, színdarabbal, hogy csattanóbb legyen. Vállalkozók egy részét is megérintette a szükség – jöttek segíteni építőanyaggal, juttatásokkal, avagy csoportjuk munkájával.
Megható volt látni kevésből sokat felajánlókat, a gyerekek nagy részének ügyködését. Meg is lett az eredménye: gyermekek fedték be az épületet – cserepenként vásárolva meg zsebpénzükből.
A Közösségi Házat Tamás József segédpüspök szentelte fel 2007. október 14-én. Ez alkalomra született meg és indult útjára az egyházközségi értesítő, a Csengettyű.
A fizikai építkezés ezzel nem állt meg. 2008 őszén elkezdődik a templom teljes, külső-belső felújítása. Új tető készül, melynek munkálatait id. Benedek József vezeti, és sokszorosára bővül a sekrestye, raktárrésszel kiegészülve, összekötve a Közösségi Házzal. 2010. május 9-én áldja meg a felújított templomot dr. Jakubinyi György érsek.
Mindemellett folyamatos volt és ma is az a lelki építkezés. A nyilvántartott hívek száma: 1623, 785 család. Közösségek születtek és erősödtek meg az elmúlt esztendőkben. Így az egyházközségben van 5 női, 1 gyermek és 1 férfi Rózsafüzér Társulat, Mária Légió, Szent Mónika imaközösség, Szépkorúak klubja, Családos közösség, 2 Neokatekumenális közösség, Caritas-csoport, Ifi- és Tarzíciusz-ministráns csoport. Közösségként van jelen egyházközségi életünkben létével és szolgálatával a Psallite kórus, melyet Simó Zsuzsa tanárnő vezet.
Működik az Ugron Alapítvány; melyet gyermek és ifjúság nevelés céllal hozott létre az Ugron család.
Mindez szépen hangzik és örömünk, büszkeségünk. Az igazság kerekségéhez hozzátartozik, hogy mindez a felnőtt nyilvántartottak 35%-át jelenti, ennyien kapcsolódnak be a plébániai életbe. A gyermekeknél-fiataloknál jobb az arány: 60-90 % plébániai hittanra jár, és a szentmisén való részvételük is reményre ad okot.